Magyarorszag elsö
tudományos oldala Boa constrictorokrol
A belterjesség előnyei és hátrányai2008-11-04

Régóta vitatéma a terraristák között, hogy rokon kígyók egymással való szaporítása előnyös vagy hátrányos-e, szabad-e vagy sem, illetve milyen hatásai vannak.

Valószínűleg mindkét tábornak megvan a maga igaza, és ez a téma annál jóval összetettebb, mintsem hogy egy egyszerű "igennel" vagy "nemmel" meg tudjuk válaszolni ezeket a kérdéseket.

A kígyóknak minden bizonnyal "jól kell tűrni" bizonyos fokú belterjességet, különben mára egészen biztosan nem fordulnának elő a természetben. Azért gondolom ezt, mert a természetben a legtöbb kígyófaj élete során viszonylag csekély területen mozog, amennyiben megfelelő számára az adott környezet (pl: táplálékforrás, stb.). Ebben az esetben pedig, minimális lehet azon példányok száma, amelyek egyik populációból egy másikba vándorolnak. Azaz, egy területen egy fajnak genetikai értelemben csak korlátozott mennyiségű fajtárs áll rendelkezésre a szaporodáshoz, így az ilyen területen lévő példányok gyakran közeli rokoni kapcsolatban állnak egymással. A szigeti populációk szélsőséges példák erre, ahol a génáramlás (Az a folyamat, melynek során egy populációba ugyanazon faj másik populációjából származó egyedek vándorolnak be.) gyakorlatilag nulla, ezért nem meglepő, hogy ezek a szigeti formák a szárazföldiektől gyakran határozottan eltérő megjelenésűek. Ugyanakkor az ezen szigeti populációk egyedei közötti variábilitás csekély, a már említett okok miatt.

Nyilvánvaló, hogy ezen szigeti formák példányai egymással közeli rokoni kapcsolatban állnak, ugyanakkor- minthogy elég régóta léteznek -ennek a "belterjességnek" nincsenek különösebb hátrányai az állatokra nézve.

A belterjesség önmagában tehát nem feltétlenül hátrányos a kígyók számára. Napjainkig több kígyófajt is tenyésztettek akár 8 (!) generáción keresztül is közvetlen rokonaival, anélkül, hogy bármilyen defektus látható lett volna. Egyik ismert előnye, hogy a közeli rokonságban lévő példányok, jóval könnyebben szaporíthatók, mint a különböző vérvonalból származó egyedek.


Hondurasi boa (Boa c. imperator)


Amikor fogságban létrejön egy színváltozat, a tartóknak gyakran az a legkézenfekvőbb, ha a színváltozatot a saját rokonaival szaporítják tovább, mert így tudják "megőrizni" vagy "felerősíteni" a kívánt színváltozatot. Például, ha valakinek születik egy albínó boája, a legegyszerűbb az állatot a saját rokonaival (testvérekkel vagy szülőkkel) továbbszaporítani a későbbiekben, hogy újabb albínó példányok jöjjenek létre. Ezt a módszert a legtöbb színváltozatnál alkalmazzák. Általában a tartók azzal már nem számolnak, hogy a közeli rokon állatok szaporításánál nem csak a kívánt színért felelős, "hibás" recesszív gének, de nagyon sok más hibás recesszív gén is előtérbe kerül, amelyek normális körülmények között-, azaz kevésbé rokon állatok szaporodásánál -nem történnének meg. Így nem meglepő, hogy a szem nélkül, nyitott gerincoszloppal és egyéb rendellenességekkel született kígyók gyakran a színváltozatok közül kerülnek ki.

Az igazság az, hogy a terraristák általában kevés gondot fordítanak kedvenceik szaporításánál arra, hogy azok rokonok-e vagy sem. Ráadásul a ritkább formák beszerzésénél- ,amelyeknek csak 1-2 vérvonala létezik fogságban -a terraristák lehetőségei is behatároltak, általában örülnek, ha egy sikeres tenyésztőt találnak, akinek van még eladó példánya.

Véleményem szerint, a rokon állatok egymással való szaporítása 2-3 generáción keresztül jól működhet, de ennyi idő elteltével érdemes a vérvonalat lehetőség szerint felfrissíteni egy más vérvonalból származó példánnyal.

Mailküldés:
Keresés a
weboldalon:
elado

2016-os Tumbesi hosszúfarkú boák

(Boa c. longicauda)bővebben..

Hírek