Magyarorszag elsö
tudományos oldala Boa constrictorokrol
Lemke-boák születtek2011-07-03

Július 3-án, vasárnap, hosszú várakozás után megszülettek Lemke-boáink, melyek az első nálunk született utódok az idei évben.

A közel hat éves nőstény 12:00 és 13:00 között hozta világra kis létszámú almát, mely 4 élő utódot és 2 meg nem termékenyített tojást tartalmazott.

A 4 élő utód jól fejlett, kiválló kondícióban lévő példányok, ezek minden bizonnyal életképesek lesznek. A meg nem termékenyített tojások oka valószínűleg a túl kevés párzás volt a téli időszakban.
A nőstény a szülést megelőzően jellegzetes testhelyzetet vett fel, testének hátulsó részén jól kivehetők voltak a ritmikus kontrakciók.

Először két meg nem termékenyített tojást tojt le, majd ezt követően a 4 élő utódot hozta világra. A vemhesség ideje az ovuláció utáni vedléstől számítva 113 nap volt, mely alatt a nőstény végig hajlandó volt táplálkozni, ezért szülés utáni kondíciója jónak mondható.

Legközelebb körülbelül egy hét múlva kap enni, mérsékelt nagyságú táplálékot. Az utódok várhatóan 7-10 napon belül kezdenek el vedleni, enni pedig csak ezután kapnak.


A nőstény testének utolsó harmadában jól láthatók a kontrakció jelei


A második élő utód születése


Lemke-boa percekkel a születés után.


Az utódok egyike, még a magzatburkon belül


Botond Ádám

Mailküldés:
Keresés a
weboldalon:
elado

2016-os Tumbesi hosszúfarkú boák

(Boa c. longicauda)bővebben..

Hírek