Magyarorszag elsö
tudományos oldala Boa constrictorokrol

Tartás,
avagy problémák, amelyekkel a terraristák szembesülnek

Tartással kapcsolatos kérdéseit várjuk az alábbi e-mail címünkre.

-Szüséges-e vizes medence a boáknak?

-Erre a kérdésre néhány évvel ezelőtt még igenlő választ adtuk volna, mai tudásunk szerint viszont ennek a fajnak fogságban nincs szüksége vizes medencére. Természetesen a friss ivóvíz állandó jelenléte elengedhetetlen! Viszont a hosszan vízben lévő boa bőre annyira "felázhat", hogy az rendkívül fogékonnyá válik a bakteriális fertőzésekre, ezért tanácsos az ilyen helyzeteket elkerülni. Ugyanakkor a vízben való ázás számos problémára hívhatja fel a tartó figyelmét (atkásság, túl magas hőmérséklet, alacsony páratartalom), ezért a vizes medence jól alkalmazható egyfajta "biztonsági szelepként". Amennyiben a kígyó 24 óránál tovább fürdőzik, távolítsuk el a medencét egy időre a terráriumból és ellenőrizzük le, hogy nem állnak-e fenn az említett problémák!

-Melyik fajjal érdemes kezdeni a kígyótartást?

- Bár a Boa constrictor iránti rajongásom azt diktálná, hogy ezt a fajt javasoljam, valójában a Boa constrictor korántsem minden terrarista számára ideális "kezdő állat". Sőt, vannak olyan hobbisták, akik számára kifejezetten nem megfelelő. Egy olyan valaki, aki új ebben a hobbiban, nem biztos hogy fel van rá készülve, hogy a most még ceruza vastagságú boája pár év múlva, 2-3 méteres példánnyá válhat, melynek jelentős a hely- és táplálékigénye, hogy az egyéb teendőkről ne is beszéljünk. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján az egyik legnépszerűbb "belépő faj" a gabonasikló (Elaphe guttata), mely kis mérete, könnyű kezelhetősége miatt bátran ajánlható bárkinek, aki kígyótartásra szánja el magát.

Akik mégis boával szeretnék kezdeni a hobbit, mindenképpen az imperator alfaj formái közül érdemes választani. A costa ricai, ecuadori, hondurasi, hog-szigeti, nicaraguai boák jellemzően kis termetűek (1,4-1,8 méter körüliek), könnyen tarthatók és kezelhetők és nem utolsó sorban az alacsonyabb árfekvésbe tartoznak az alfajtiszta Boa constrictorok közül.

-Hogyan szállítsuk a kígyókat?

Bár a fogságban tartott kígyók idejük nagyrészét a terráriumban töltik, olykor szükségessé válhat szállításuk, ha máskor nem, a tulajdonos váltás alkalmával.

Nézzük tehát, mik a legfontosabb tudnivalók!

A kígyók szállítása alapvetően kétféleképpen történhet; műanyag dobozban vagy vászon zsákban. A műanyag dobozt kisméretű állatok esetében alkalmazzuk, a zsákos verziót pedig -a nagyon kicsi állatok kivételével- szinte bármilyen méretű kígyóknál. Mindkét esetben fontos a jó szellőzés. Természetesen mindig az állatok méretének megfelelő nagyságú dobozt vagy zsákot használjunk.

Egy zsákba (vagy dobozba) lehetőleg csak egy, illetve minél kevesebb példány kerüljön. A műanyag dobozokban mindig helyezzünk el valamilyen aljzatot, például papírtörülközőt, ugyanis a szállított állatok gyakran ürítenek. A zsákba szintén ajánlott papírtörülköző csíkokat tenni, amelyek az esetleges ürítés esetén felszívják a vizeletet. Mindig ellenőrizzük le, hogy az adott doboz jól záródik-e, illetve hogy a zsák szája megfelelően meg van kötve. Utóbbihoz erős spárgát, esetleg szigetelőszalagot használjunk, legalább két erős csomót kötve.

A becsomagolt állatokat egy nagyobb dobozba helyezhetjük el, lehetőleg puha felületre, amely felfogja az ütéseket, rázkódásokat az utazás során. Erre alkalmas lehet, például egy a doboz belsejébe leterített törülköző, amire a már becsomagolt állatokat elhelyezzük. A becsomagolt állatokra sose pakoljunk rá semmit (,más állatokat sem)! Ha a szállítás nyáron, meleg időben történik nem szükséges gondoskodni külön fűtésről, ugyanakkor kerülni kell a túlhevülést. Más a helyzet hideg idő esetén. Ekkor a becsomagolt állatokat hőszigetelt dobozban helyezzük el. Külön kell gondoskodnunk a hőszigetelt doboz fűtéséről is. Erre sok minden alkalmas lehet, az egyszerű műanyag melegvizes palacktól kezdve a hűtőtáskákban alkalmazott hőpatronokig. Külföldön már hozzájuthatunk kifejezetten erre a célra gyártott, feltéphető hőtasakokhoz is, amelyek akár 40 órán keresztül is sugárzó hővel szolgálnak. Akármelyik lehetőséget választjuk, az adott fűtőberendezést kellő távolságban helyezzük el az állatoktól, különben súlyos égési sérülések történhetnek. Tartsuk szem előtt, hogy a 18 °C alatti és a 35 °C feletti hőmérséklet a trópusi kígyófajok számára káros! A 25 és 32 °C közötti szállítási hőmérséklet számukra ideálisnak mondható.

A szállítás után lévő állatokat, -különösen, ha hosszabb útról, illetve új helyre kerülésről van szó- legalább egy hétig ne zaklassuk, ne etessük.

Figyelem:

Tilos olyan kígyót szállítani, amely az emésztés bármely stádiumában van!

Tilos vemhes kígyót szállítani, hacsak ezt valamilyen sürgősségi eset nem indokolja!

Az élő állatok nemzetközi szállítására speciális szabályok vonatkoznak, melyek országonként változnak!

-Milyen nemű példánnyal érdemes kezdeni a kígyótartást, illetve hogyan lehet meghatározni boák nemét?

A kezdő terraristák gyakran szembesülnek a kérdéssel, hogy vajon hím vagy nőstény példánnyal kezdjék hobbijukat. Természetesen kezdhetik mindkettővel, ám a felmérések azt mutatják, hogy a kezdő kígyótartók túlnyomó többsége eleinte egy példány mellett kötelezi el magát. Nos, hogy milyen nemű példánnyal érdemes kezdeni? Amennyiben a terrarista úgy gondolja, hogy később nem szeretne foglalkozni az adott faj szaporításával, valószínűleg hímet érdemesebb vásárolni, hiszen az kisebb végleges méretet fog elérni és így a hely- és táplálékigénye is kisebb lesz. Ellenkező esetben, ha tenyésztéssel szeretne foglalkozni a későbbiek során, ajánlott nőstényt beszerezni elsőként, ugyanis a nőstények kor- és méretfölénye a hímekkel szemben mindenképpen előnyösnek mondható a szaporítás szempontjából.

Az egyik leggyakoribb kérés, amivel hozzánk fordulnak a nemek meghatározása. Ez a kezdők számára gyakran jelent problémát, bár néha még a gyakorlottabbak számára is gondot okoz. Az ivar többféleképpen is megállapítható.
A kifejlett állatokkal a legkönyebb a helyzetünk, hiszen a nőstény rövid, tömzsi farka, valamint a kis méretű anális karom (ha egyáltalán látható nagyságú) és a hím hosszúkás farka, nagyobb anális karma (határozottan látható) között jól látható különbség van. Jóval nehezebb a fiatal állatok nemének megállapítása. Mivel ezeken az állatokon a nemi jellegek nem szembetűnőek, csaknem lehetetlen megállapítani az ivarukát külsőleg. Az egyik módszer, amit előszeretettel alkalmaznak a tapasztalt terraristák a hemipénisz ujjal való előnyomása. A hüvelykujj kloáka alól, a kloáka irányába történő nyomásával bukik elő a hímek egyik, vagy mindkettő nemiszerve. A procedúra könnyen elsajátítható. Ennek ellenére veszélyt is rejt magában, ugyanis nem megfelelően alkalmazva egy életre szóló sérülést lehet okozni az állatnak. Ezen kívül megtörténhet az is, hogy a hím hemipénisze a megfelelő nyomásra sem bukik előre és így az adott állat nőstényként lesz szexálva, tévesen.
A másik módszer a szondázás, mely messze a legmegbízhatóbb és legbiztonságosabb módszer a nemek meghatározására. Ebben az esetben egy vékony, előre lefertőtlenített (!), rozsdamentes, gombos végű szondát alkalmazunk, melyet megfelelő síkosítás után (víz vagy steril olaj) a kloákába helyezünk és a farok szélein elhelyezkedő két zsák valamelyikébe, a farok irányába nyomva, óvatosan behelyezzük. A szondát lassan toljuk fel a farok irányába egészen addig amíg finom ellenállást nem érzünk. Ekkor megfogjuk a szondát az állat kloákájánál, majd kihúzva pontosan meg tudjuk állapítani a mélységet. Ez a mélység a nőstények esetében 2-5, a hímek esetében 7-12 pikkelynyi hosszúságot jelent. A módszer könnyen elsajátítható, azonban ügyelni kell, hogy mindig megfelelő méretű szondát alkalmazzunk, kellőképpen óvatosan.

A fent leírt nemi megkülönböztetési módok közül mindenképpen érdemes legalább egyet elsajátítani, ugyanis gyakran a ”szakemberek” is tévednek. Amikor valaki évekig nevel két egyébként nehezen beszerezhető állatot- abban a hiszemben, hogy egy párról van szó –és végre eljön a várva várt szaporodási időszak, nagyon frusztráló tud lenni, amikor kiderül hogy mindkét példány hím.

-Etetés

A kígyók mindegyike, kivétel nélkül ragadozó életmódot folytat. A Boa constrictorok természetes élőhelyükön különböző méretű rágcsálókat, madarakat, illetve hüllőket zsákmányolnak. Fogságban általában készségesen fogadják el mind az élő, mind az előre leölt, megfelelő méretű rágcsálókat; egeret, patkányt, tengerimalacot és nyulat. Ellentétben a hiedelmekkel nem összeroppantják, hanem megfojtják áldozatukat. Mindehhez érzékszerveiket és ösztöneiket használják segítségül, meglehetősen eredményesen. A zsákmány elejtésében elsődleges szerepe van a villás nyelvnek, melynek öltögetésével az állat kémiai anyagokat gyűjt a levegőből. A nyelvről ezek az anyagok a Jakobson szervbe jutnak, ahol feldolgozásra kerülnek az információk. Nyelvükön kívül hasznos segédeszköz a szem, mely ha viszonylag kis távolságban is, de a mozgásokat jól felfogja. Ezen kívül a kígyók testük segítségével fel tudják fogni az aljzat préda által keltett rezgéseit. A boa tűszerű fogaival ragadja meg a zsákmányt, majd izmos testével szoros gyűrűt fon köré, megakadályozva ezzel áldozata lélegzését. Ezek után a kígyó rendszerint a fejtől kezdve, szőr mentén, egészben nyeli le zsákmányát.

Bár az etetés néhány állattartó számára egyszerű feladatnak tűnhet, amire nem kell sok figyelmet fordítani, valójában itt is vannak szabályok, csakúgy mint az óriáskígyótartás egyéb területein. Annak ellenére, hogy ezek a kígyók testméretükhöz képest meglehetősen nagy táplálékot is le tudnak nyelni, fogságban sokkal ésszerűbb őket mérsékeltebb nagyságú eleséggel etetni egészségük érdekében. Szintén felesleges kockázatot jelent élő eleséggel etetni. Az élő táplálék nemcsak megsebesítheti, de akár meg is ölheti a boát. Bár napjainkban már számos üzletben lehet kapni előre fagyasztott rágcsálókat, mi jobban ajánljuk a frissen leölt táplálékállattal való etetést, ugyanis a fagyasztással számos vitamin és nyomelem elvész. A táplálék leölésének számos módja van. Bármelyiket is választjuk törekedjünk a humánusságra.

Nyilván minden kezdő terraristában felmerül a kérdés, hogy mekkora táplálék a megfelelő kedvence számára. Általános szabálynak tekinthetjük, hogy ha kígyó képtelen szabályos alakba összetekeredni az evés után, akkor a táplálék nagy, ha pedig az elfogyasztott tápláléknak a jelenléte nem észrevehető a kígyó testében, a táplálék kicsi. Valahol a két érték között található az optimum.

A zsákmány mérete mellett a másik fontos tényező az etetések gyakorisága. Sajnos rengeteg kígyótartó esik abba a hibába, hogy annyiszor kínálja meg boáját, ahányszor az felveszi a táplálékot. Mások felfűtik a terráriumot amennyire csak lehet, némiképp felgyorsítva ezzel az állatok anyagcseréjét és annyi eleséget adnak kedvencüknek, amennyit csak megeszik, azt remélve, hogy kígyói minél előbb elérik az ivarérettéget és bőséges szaporulattal hálálják meg a rájuk fordított gondoskodást. Szintén olvasthatók különböző "szakirodalmak", amelyekben a szerzők heti kétszeri, illetve 3 naponkénti etetést javasolnak a fiatal állatok számára. Valójában az imént felsorolt módszerekkel sem szaporodóképes, sem egészséges állatai nem lesznek a tulajdonosoknak. Elég csak belegondolnunk abba, hogy a természetben sem kapnak rendszeres időközönként enni, sőt gyakran több hónapos koplalásra is kényszerülnek. Ez persze nem azt jelenti, hogy fogságban is hónapokat kell kihagyni az etetésben, de a túltáplálás a leggyakoribb egészségügyi probléma, melyet kerülni kell.

A fiatal példányokat bőven elegendő hetente egyszer, a már fent leírt mennyiséggel etetni. Az 2-3 éves példányokat 2 hetente, a 4 év felettieket 3 hetente etessük. Ha nem figyeltünk meg ürítést az előző etetés óta, nyugodtan hagyjunk ki egy hetet, főleg ha esetleg hidegebb hőmérsékleten vannak az állatok. Számos tenyésztő- köztük mi magunk is –alkalmazza a nemek szerinti etetést a sikeresebb szaporítás elérése végett. Ez nem jelent mást, mint hogy az állatokat 1-2 éves korultól kezdve, a nőstények javára eltérő rendszerességgel, esetleg eltérő mennyiséggel etetjük. Ennek megfelelően a fiatal nőstények hetente egyszer, a hímek kéthetente egyszer kapnak enni. A kifejlett nőstényeket pedig 2-3, a kifejlett hímeket, 3-4 hetente etetjük. A szerényebben táplált és kisebb testű hímek csaknem kivétel nélkül nagyobb hajlandóságot mutatnak a szaprodásra elhízott társaikkal szemben.

A kígyók ösztönállatok, vagyis érzelmekkel nem rendelkeznek, életbenmaradásukért érzékszervezikre és ösztöneikre hagyatkoznak. Etetéskor a táplálékállat feromonjainak hatására láthatóan megváltozik viselkedésük. Ekkor a maradék kiszámíthatóságuk is megszűnik, ezért ennek megfelelően kell kezeljük őket az etétés előtt, közben és után. Íme néhány hasznos tanács, amit érdemes betartani saját- és kedvenceink egészsége érdekében:

1. Közvetlenül etetés előtt, amikor a táplálékállatok már egy légtérbe vannak a kígyóval, ne vegyük ki az állatot! A legszelídebb boa is "kiszámíthatalan gyilkossá" válhat, ha megérzi a zsákmány szagát. 2. Mielőtt behelyezzük a táplálékállatot győződjünk meg a kígyó(k) aktuális tartózkodási helyéről! 3. A táplálékállatot kellő távolságból, lehetőség szerint hosszú szárú csipesz vagy fogó segítségével helyezzük be. 4. Egy terráriumban csak egy példány tartózkodjon az etetés során. A vehemensen táplálkozó példányok könnyen összeharaphatnak az etetés közben, sőt nem egy esetről tudunk, amikor az egyik kígyó a másikat a táplálékkal együtt megfojtotta, majd lenyelte. Az ilyen baleseteket elkerülnedő érdemes külön etetni az állatokat. 5. Az esetleges el nem fogyaszott táplálékot mindig úgy távolítsuk el, hogy a kígyók megfelelően messze legyenek és/vagy használjunk hosszú szárú csipeszt, fogót. 6. Az éppen jóllakott boák többsége közvetlenül a táplálkozás után még evési hajlandóságot mutat, így hasonlóan kiszámíthatatlan viselkedére számíthatnuk, mint az etetést megelőző percekben, tehát kézbevételük szintén nem ajánlott. Mellesleg a gyomortartalommal rendelkező példányokat egyébként sem ajánlott zaklatni az emésztés ideje alatt, különben gyakran visszahányás fordulhat elő.

-Mikor érik el a boák az ivarérettséget és mikor vonhatók be a tenyésztésbe?

Szinte nincs olyan terrarista, aki ne szeretné tenyészteni kedvencét, ha az elérte az ehhez megfelelő életkort. Tulajdonképpen mondhatjuk azt is, hogy a terrarisztikában az állatok szaporítása-különösképp, ha egy ritka fajról vagy alfajról van szó- a hobbi csúcspontja. Ahhoz azonban, hogy az óriáskígyókat,- jelen esetben a Boa constrictorokat -sikeresen tenyésszük szükséges némi tudás, hogy mindezt szakszerűen, biztonságosan, és nem utolsósorban ésszerűen véghez tudjuk vinni.

Kezdjük a legfontosabb tényezővel, az állatok életkorával. A fogságban leggyakrabban tartott kígyó a kevert alfajokból álló, "mesterségesen kitenyésztett" terráriumi boa. Köszönhetően a több évtized óta rájuk ható domesztációnak viszonylag hamar, mintegy 2-3 éves korban, sőt olykor még korábban elérik az ivarérettséget. Itt szeretnénk megjegyezni, hogy az állatok ivarérettsége és az állatok tenyészérettsége között döntő különbség van. Míg előbbi, azt a kort jelzi, amiben az adott példány már képes létrehozni utódot, az utóbbi azt a kort, amikor már rendelkezik a példány minden olyan fizikai tulajdonsággal (szervek fejlettsége, kondíció, stb.), amelyeknek köszönhetően biztonságos reprodukcióra képes. Ha sikeresen szeretnénk tenyészteni állatainkat, akkor a tenyészérettséget kell szem előtt tartanunk.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy 4 év alatti példányok tenyésztésbe való bevonása nem javasolt. Ez persze nem azt jelenti, hogy 4 éves kor alatt a boák nem szaporodhatnak. A legfiatalabb terráriumi boa nőstény, amiről tudunk nem egészen 2 évesen hozott létre 10 meg nem termékenyített tojást. Az alom élő, egészséges utódokat nem tartalmazott, amely nem is meglepő, hiszen az anyaállat nyilvánvalóan még nem volt megfelelően fejlett. Számos nőstény pusztult már el, pusztán azért, mert nem volt megfelelően fejlett, amikor bevonták a tenyésztésbe. Szintén ismert, hogy a meg nem termékenyített tojások magas aránya növeli a vemhesség és szülés alatt bekövetkező komplikációk esélyét és csökkentik az anyaállat várható életkorát.

Azt tehát megtudtuk, hogy az évek alatt domesztáció alatt lévő terráriumi boák 2-3 éves korukban válnak ivaréretté. Más a helyzet, ha tiszta alfajokról és lokalitásokról van szó. Még a legnagyobb testű alfajoknak (például constrictor, occidentalis) is szükséges 4 év, esetleg még több az ivarérettséghez. Mi több, a természetben általában szolid körülmények között élő példányok ivarérettségéhez szükséges idő csaknem a duplája az ugyanolyan lokalitású fogságbeli alfajokhoz képest. Természetesen, mint minden kígyóra, így a tiszta alfajokra is hat fogságban a domesztáció. Tehát például egy F4 generációs példány (egy adott nemzedék 4. fogságban született tagja) ivarérettségéhez érezhetően kevesebb idő lesz szükséges, mint az F1-es elődnek (első fogságban született tag, a szülők a vadonban születtek). Vagyis minél több nemzedék óta van egy példány fogságban, annál rövidebb idő lesz szükséges az ivarérettség eléréséhez.

Másik, az életkorhoz képest kevésbé fontos tényező az állatok mérete. Rengeteg terrarista eteti túl kedvencét abban a hiszemben, hogy az "hamarabb eléri az ivarérettséget és szaporodóképes lesz" vagy egyszerűen csak azért, hogy "ne éhezzen". Valójában az ilyen túltáplálást az állatok sínylik meg. A túletetett állatok csaknem kivétel nélkül kevesebb hajlandóságot mutatnak a szaporodásra, szemben egy normális ütemben táplált vagy akár alultáplált (!) példánnyal. Továbbá ha még sikeresen is szaporodnak, a születendő alom számos halvaszületett utódot és terméketlen tojást fog tartalmazni. Súlyosan túltáplált egyedeknél nem ritka a szaporodásképtelenség sem.

Eddigi tapasztalataink alapján biztosan állíthatjuk, hogy a szaporodás sikerességében az állatok mérete nem játszik döntő szerepet. Egy 1,3 méteres mexikói Boa c. imperator is képes hibátlan utódok létrehozására, ha megfelelő korú hozzá, ugyanakkor egy 2,5 méteres, túletetett terráriumi boa is lehet szaporodásképtelen.

Végezetül megjegyeznénk, hogy csakis egészséges, jó kondícióban lévő, jól táplálkozó, hosszú ideje fogságban lévő állatok szaporítása ajánlott az esetleges későbbi komplikációk elkerülése végett. Továbbá fontos tudni, hogy a szaporítás megnöveli a szülőállatoknál-, elsősorban nőstényeknél - a fellépő egészségügyi problémák lehetőségét, esetleg rövidíti a szülők várható élettartamát.

-Boa constrictoraimon apró, fekete vérszívókat fedeztem fel. Hogy szabadíthatom meg tőlük boáimat, illetve veszélyesek-e a kígyókra nézve?

-Az ön által észrevett élősködők minden bizonnyal kígyóatkák (Ophionyssus natricis), a fogságban élő kígyókon leggyakrabban előforduló vérszívók.

"Akinek nincsenek atkái, annak nincsenek kígyói sem."-mondja a tapasztalt terrarista. Sajnos egyet kell értenünk. A kígyóatkák függetlenül a tartás minőségétől, a takarítások gyakoriságától, az alomcserék sűrűségétől, a fertőtlenítésektől előbb-utóbb minden tenyészetben felbukkannak. Valószínűleg ez az egyik leggyakoribb és egyben legbosszantóbb probléma, amivel a terrarista szembetalálhatja magát. Az elmúlt évtizedekben a kígyótartók számos módon próbálták kezelni kedvenceik atkásságát, ám ezen módok többsége többet ártott a kígyóknak, mint maguknak, az atkáknak. Az információhiánynak köszönhetően gyakran napjaink terraristái is tétlenül állnak a problémával szemben.

Ahhoz, hogy szakszerűen kezelni tudjuk kígyóinkat fontos tudnunk néhány információt ezekről az élősködőkről. A kígyóatkák barna, illetve fekete, esetenként vörös színű, apró, körülbelül negyedmilliméternyi nagyságú élőlények, melyek a kígyók pikkelye alá bejutva szívják a gazdaállat vérét. Ivarérettségüket mindössze 3 hét alatt érik el, élettartamuk 1 év. Minden vérszívás után megközelítőleg 300 darab tojást raknak le, melyek néhány napon belül kikelnek. Így a néhány darab behurcolt atkából pár nap alatt néhány millió lesz. A paraziták általában a talaj cseréjével vagy a táplálékállatokkal kerülnek a gyűjteménybe. Tapasztalatunk szerint rendkívül sok atkásság forrása az újonnan beszerzett kígyó is. Éppen ezért mindenkinek erősen ajánljuk a frissen vásárolt állatok legalább 1,5-2 hónapon keresztül történő karanténozását.

Az atkásságnak gyakori tünete a fehér színű nyálkahártya, a táplálék állat visszautasítása, a kígyó folyamatos ázása medencéjében. Mivel ezek rendkívül apró termetű élősködök, az ember legtöbbször már csak vértől körülbelül 1 milliméter nagyságúra feldagadt atkákat képes észrevenni. Gyakran, az idő előrehaladtával fehér, selymes tapintású anyagot veszünk észre a kígyó bőrén, ami nem más, mint az atkák hátrahagyott ürüléke. Mivel az atkák a vérszívások között példányról példányra vándorolhatnak, természetesen fennáll az esetleges betegségek továbbadásának lehetősége is. Ha kígyónkon atkát fedezünk fel, nyugodtan kezdhetjük fertőtleníteni az egész terráriumot. Olyan ez, mint amikor az ember lábán egy hangya mászik. Aztán észreveszi, hogy van még egy, majd még egy, mire lassan rájön, hogy egy egész hangyaboly mellett áll. Ugyanez a helyzet az atkákkal is. Ha kígyónkon felfedezünk egy atkát, jó esélyünk van, hogy az egész terrárium hemzseg az atkáktól.

Ha kedvenceinknél- legalább a karantén időszak alatt -fehér színű vizestálakat, valamint világos színű aljzatot (pl.: konyhai törlőkendő, újságpapír) használunk, könnyen nyomon lehet követni az atkásságot. Szintén jó ötlet az újonnan beszerzett példányokat megfelelő méretű műanyag dobozokban elhelyezni a karanténozás idejére, hiszen ezek rendkívül könnyen fertőtleníthetők, ami egy esetleges atkásságnál nagyon fontos szempont. Fontos megemlíteni, hogy a karantén időszakára mellőzzünk mindenféle tereptárgy használatát.

Mielőtt bármilyen kúrával elkezdenénk orvosolni kígyóink aktásságát, győződjünk meg róla, hogy valóban az Ophionyssus natricis (kígyóatka) élősködővel van dolgunk. Ha ez megtörtént, számos utat választhatunk a kezelésben.

A legrégebb óta alkalmazott anyagok közé tartoznak a különböző olajfélék, köztük az olívaolaj és a babaolaj is. Az atkás kígyó testét bekenve az élősködők levegő hiányában megfulladnak. Ugyanakkor ez a módszer gátolja a bőr "légzését" is, ami gyakran a pikkelyek felső részének az elhullását okozza. Sajnos az olajok alkalmazása általában többet árt a kígyóknak, mint az atkáknak, így használatukat mellőzzük.

Napjaink egyik legújabb atkaölője a fipronil hatóanyagú, alkoholban oldott Frontline. Mindenek előtt fontos tudni erről a termékről, hogy hivatalosan nem hüllők kezelésére ajánlják. Bár a hüllők széles körében használható, a különböző fajok eltérően reagálnak rá. Ennek ellenére a Frontline jelenleg a legjobban alkalmazható termék Magyarországon. A spray-t egy textilrongyra kenve kell átdörzsölnünk a kígyó testének teljes felületét (a fejét nem!). Ezt követően várjunk az állat visszahelyezésével 5-10 percet, amíg az alkohol elpárolog. Ez rendkívül fontos, ugyanis ha az állatot egyből "zárt" terráriumába helyezzük, könnyen mérgezés léphet fel a párolgó alkohol hatására. A Frontline-os áttörlést 3 naponta ismételhetjük az atkásság megszűnéséig. Célszerű ilyenkor az állatok fürdővizét kivenni, hiszen az állatok abba belemászva lemossák magukról a fipronilt. Ugyanakkor elengedhetetlenül fontos az állandóan friss ivóvíz jelenléte.

Természetesen a kígyóink terráriumában is meg kell szabadulnunk az élősködőktől. Egy atkás terrárium maradéktalan kitakarítása gyakran nagyobb gondot okoz, mint gondolánk, különösen, ha fa alapú terráriumról van szó különböző tereptárgyakkal (például: üreges mászóágak, elő- vagy műnövények, tőzeg, virágföld stb.). Jelentősen könnyebb a dolgunk, ha egyszerűen berendezett üveg, esetleg műanyag terráriumról van szó. A fertőtlenítést csakis alkohol tartalmú fertőtlenítőszerekkel végezzük, ugyanis csak ezek pusztítják el az atkatojásokat is. Ne feledjük, az atkák a legeldugottabb részeken is elbújhatnak, ezért az adott terrárium TELJES felületét fertőtlenítsük ki! A fertőtlenítőt hagyjuk a felületen "állni", majd vízzel alaposan mossuk ki a terráriumot, mielőtt az állatokat visszahelyeznénk.

Végül ajánlunk egy kúrát, amivel számos atkás Boa constrictor esetében nagyon jó eredményeket értünk el. Korábban vásárolt Nicaraguai boáink (Boa c. imperator) szinte hemzsegtek az atkáktól. A fehér papírtörülközőnek és itatótálnak köszönhetően hamar észrevettük a problémát. Szerencsére az összes állatot műanyag dobozokban karanténoztuk, így a fertőtlenítés könnyen megoldható volt. Először-, hogy a kígyóinkon lévő atkák többségétől megszabaduljunk, 1 órán keresztül egy vizes dobozban áztattuk az állatokat. A vízszint pont olyan magas volt, hogy a kígyók testét ellepje. Mialatt az új jövevények áztak, helyüket alkoholos fertőtlenítőszerrel kifertőtlenítettük, új papírtörülközőt helyeztünk be. Egy óra elteltével az állatokat kivettük a vízből, majd száraz (!) testüket Frontline spray-vel dörzsöltük át. A második nap az elsőhöz hasonlóan szintén egy órás fürdő, dobozfertőtlenítés, papírcsere, majd Frontline következett. A harmadik és negyedik nap- mivel eddigre az atkák többségétől már megszabadultunk - nem alkalmaztunk fürdőt. Frontline-t sem használtunk, hiszen a fipronil 2-3 napig tökéletesen védi a kígyókat, hacsak le nem mossák azt testükről. Ezzel szemben naponta fertőtlenítettük a dobozokat és cseréltük a papírtörlőket. Az ötödik, illetve a hetedik napon ismét Frontline-os átdörzsölés történt. Ezzel a módszerrel egy hét alatt megszabadítottuk összes állatunkat a vérszívóktól. A Frontline-on és az áztatáson kívül rendkívül fontos szerepe volt a naponkénti terráriumfertőtlenítésnek és aljzatcserének (papír) az atkák eredményes és gyors eltávolításában.

-Hogyan lehet meghatározni egy Boa constrictor alfaját, illetve annak származási helyét?

-Bár ez a kérdés közvetlenül nem függ össze a faj tartásával, mégis fontosnak tartjuk megválaszolni. Az alfajok azonosítására számos- különböző megbízhatóságú -módszer létezik.

Az egyik az adott példány külső megjelenése. Bár ez alapján pontos következtetéseket még nem lehet levonni, jó irányadó (de semmiféleképpen sem bizonyíték) lehet a példány származását és alfaját illetően.

Szintén ismert, hogy a Boa constrictor nyeregmintáinak száma (a nyaktól a kloáka feletti részig), valamint a különböző pikkelyszámok (ventrális pikkelyek száma, caudális pikkelyek száma, középháti pikkelysorok száma) az alfajok azonosítására szolgálnak. Azonban ez a módszer sem nevezhető tökéletesnek a különböző alfajok számai közötti átfedések miatt. Így például a kevert alfajú terráriumi boák pikkelyszámai rendszerint az imperator alfaj számain belül vannak, noha nyilvánvaló, hogy nem alfajtiszták.

Végül a legfontosabb az állatok származási helyének és így alfajának igazolásában, a dokumentációk. Minden legálisan fogságba került példány, illetve annak elődje rendelkezik származást igazoló dokumentációkkal, melyek bizonyítják az adott állat tényleges exportálási helyét. Eltekintve néhány kivételes példától, ez a módszer messze a legpontosabb a boák alfajának és származási helyének megállapításában.

- A boám 3 nappal az etetés után visszahányt ! Nem sokkal ezután megint megetettem, de ismét visszaöklendezte táplálékát! Mit tegyek?

A Boa constrictor különböző alfajainál (constrictor, amarali, occidentalis), illetve néhány terráriumi boánál gyakran előfordul az úgynevezett visszahányás szindróma. Ez rendszerint 1 évnél fiatalabb kígyóknál jelentkezik, az esetek többségében a tartó hibájából.

A visszahányás szindróma okai a következők lehetnek:

  • túl nagy táplálékállattal való etetés, illetve túl gyakori etetés
  • nem megfelelő hőmérséklet és/vagy páratartalom a terráriumban
  • fejletlen emésztőrendszer a fiatal kígyóknál
  • stresszes állapot a bánásmód miatt
  • belső paraziták a vadbefogott példányoknál
  • bakteriális fertőzés a gyomorban vagy a belekben

Amikor a baj megtörténik a legtöbb kezdő terrarista minél előbb szeretné megetetni kedvencét, hiszen "a boa gyomra üres és félő, hogy éhezik". Ez teljesen helytelen. Egy visszahányás után megetetett kígyó minden valószínűség szerint ismét vissza fog hányni. Ha kígyónk visszahányt, legalább 2 hétig, azaz 14 napig ne etessük meg! A visszahányásra hajlamos példányokat mindig kis méretű táplálékkal etessük, megfelelően nagy intervallumokat hagyva az etetések között!

Ha a fent leírtak ellenére boánk egymás után kétszer visszahány, mindenféleképpen forduljunk segítségért, ugyanis az állat a két visszahányás során annyira dehidratálódhat (vizet veszít), hogy egy újabb akár az életébe is kerülhet!

-Hány naponta cseréljem boám ivóvizét?

A terraristák között megoszlanak a vélemények, hogy valójában mennyi időnként kell cserélni a kígyók ivóvizét. Valaki azt mondja, hogy 3 naponta, valaki azt, hogy elég hetente, hiszen "az állatok nem használják sokszor".

Mi erősen ajánljuk a naponkénti(!) vízcserét, továbbá a vizesedények, medencék, stb. hetenként történő fertőtlenítését! A boák relatívan magas hőmérsékletű terráriumában lévő állóvízben pár nap alatt baktériumok százezrei szaporodnak el. Ha ezek tartósan jelen vannak a kígyók környezetében, az állatok bakteriális fertőzést kaphatnak, mely gyakran emésztő- vagy légzőszervi megbetegedés formájában jelentkezik. A bajt könnyebb megelőzni, mint később orvosolni, ezért mi állatainknál az ivó- és fürdővizet egyaránt naponta cseréljük.

Mailküldés:
Keresés a
weboldalon:
elado

2016-os Tumbesi hosszúfarkú boák

(Boa c. longicauda)bővebben..

Tartás